Paultons Park :D

Előre szólók, ez egy hosszú bejegyzés lesz , sok-sok képpel (ha rákattintasz a képekre, akkor meg tudod nézni nagyobban) . Remélhetőleg :D

Ma is 6.15kor keltem fel. Meglepetésem re 30kor még nem volt a nappaliban senki. Előszőr azt hittem, hogy nem megy ma dolgozni az Anne, csak elfelejtett szólni. De pár percel utánnam már ő is lent volt. Mondta hogy eggyel későbbi vonattal megy dolgozni, mivel este sokáig fent voltak és fáradt a Chloe. Szóval így csak 7 órakkor indultunk el. Miután kiraktuk , a Chloeval megnéztünk pár mesét a tvben, aztán elmentünk 2 szer is sétálni.
Csináltam pár képet a Chloe érméről, meg az oklevélről.



Negyed 10körül összepakoltam a törölközőket, meg a naptejet, mivel mentünk a Paultons Parkba. Igaz előtte még elmentük tankolni.
Hát kezdetnek eltévedtünk :D Behalt a GPS (nem találta a jelet), így szerencsésen máshol kanyarodtunk le. De kb 5 pec után visszajött a jel és útbaigazított minket.
Hát most vezettem előszőr autópályán. Volt 2-3-4 sávos része is. De nem volt annyira vészes :D Amugy a park tőlünk 52 km-re van. Olyan 3/4 11re meg is érkeztünk.


Mivel van az Anne-nak és a Chloenak éves!! bérlete, így én használhattam az anyukáét. Szerencsére nem nézték rajta a fényképet, így beengedtek. Jah amúgy egy jegy olyan 17-20 font egész napra, és bármennyiszer felülhetsz a játékokra.
Előszőr a Chloe elment valamilyen fókás "vasút " szerű dologra.




Ezután felültünk egy óriási lánchintára. Ami nem csak egyszerűen körbe ment, hanem még himbálózott is :D


Ezután elmentünk Kobrához. Itt kellett egész nap a legtöbbet várnunk. 10 percet. Ez egy hullámvasút, és nagyon jó. Igaz nem megy annyira magasra, de azért eléggé gyorsan megy. Csináltam videót is, nézzétek meg. Az első vagonban ültünk, mivel a Chloe oda akart.





Miután ezzel végeztünk, elmentünk az Edge-re. Hát ez egy olyan valami, ami egy hullámos pályán megy. A pálya mind két vége az égfelé áll. És van egy nagy kör alaku része, és az még ráadásként körbe is megy. De nem is akár hogyan :D Mivel a Chloe már járatos ebben ezért, tudta hová kell ülnünk hogy mi legyünk mindig a legfelül. :D Mivel ez nagyon tetszett a nap folyamán még vissza jöttünk ide, még 2szer. De a 3. olyan volt, hogy megkérdeztünk a kezelő srácot, hogy maradhatnánk egy egyből még 1 meneten. Így nem kellett sorba állnunk.





Miután itt végeztünk elmentünk a Water Kingdom-be (Vizi birodalom). Hát ez egy új dolog. El van kerítve egynagy terület, és minden féle alakú csövekből, pálmafákból, hordókból jön ki a víz. Ez főleg a mai 30 !! fokban nagyon jó volt. A Chloe egész idő alatt be akart rángatni a víz alá, de mondtam neki, hogy nem.

Miután itt végeztünk megebédeltünk. Mindketten sajtburgert ettünk. Nah a fizetéssel is problémák adódtak. Mivel nem fogadtak el bankkártyát. Így ki kellett mennem a főbejárathoz, és onnan tudtam a kártyáról pénzt levenni.
Miután megebédeltünk, elmentünk egy vízi csúszdára. Ilyen ha jól emlékszem a Pesti vidámparkan is van. Be kellett ülnünk egy csúnakba, és felmentünk jó magasra és onnan jöttünk le nagysebességgel. Hát mind kétszer akkorát csobbantunk. Szerncsére a táskát itt is kint lehetett hagyni, így nem lett az vizes. :D



Ezután visszafelé jövet, a Chloe ráült egy sárkány vasút szerűségre. Ez is nagyon gyorsan ment. Előszőr előre, aztán meg hátra.


Miközben mentünk át a park másik felébe, láttunk egy fekete gránit (asszem) Földet. Ami forgott, de ha mi pl elkeztük tolni balra, akkor abba az irányba forgott tovább. Hát Magyarország konkrétan nem volt jelölve, de Európát le fényképeztem.


Ezután elmentünk a Rocking Ship-hez. Hát ez egy nagy hajó, ami egy íves alakú pályán megy fel és le, de közben még pörög is. Nem voltunk benne nagyon sokan, kb ha 6-7en. Miután lejárt a menet idő, nem tudtunk kiszállni. Valami elromlott :D Mondta is valaki előttünk, hogy mi most itt alszunk :D De aztán a kezelő srác csinált valamit 10 perc alatt , így kiszabadultunk.



Kép a megmentőnkről, amúgy Matt-nek hívják :D Vélemény ??? Szerintem helyes, bár a Parkban dolgozó srácok többsége az volt :P



A következő dolog amire felültünk az a szabadesést szimulálta. Ha jól tudom ilyen is volt/van a Pesti vidámparkban. Erről is csináltam egy videót:



Miután végeztünk, találtam egy kifutó pályát ahol teknősbékák voltak. Írtó nagyok :D Egyből eszembe jutott, hogy az enyém elveszett. :S

A következő amir elültünk egy hajó volt megint. De ez csak himbálózott. Nem volt nagyon érdekes. De azért tudtak sikítani a gyerekek. :D





Ezután elmentünk megnézni a pingvineket. Szokott a parkban pingvin show lenni, de csak 15.30ig, mi meg 16.10 körül voltunk ott, így azt lekéstük. Csak azt láttuk, ahogy úszkálnak a pingvinek.
Az utolsó dolog amire felültünk, egy traktor volt. Mint kiderül, a kislány még nem látott igazi mezőgazdasági traktort, így ez neki élmény volt. Itt körbementünk egy mezőgazdasági területet szimbolizáló helyen. Volt paradicsom, paprika, eper, mindenféle növény ami nálunk otthon (Mo-n) a kertek többségében megtalálható.

A parkból 4óra 7 perckor indultunk el, és 50re már itthon is voltunk. A kislány a kocsiban elaludt, örültem is neki, mivel azt hittem, hogy akkor nem akar sétálni menni. De ahogy felébredt egyből kérdezte, hogy megyünk sétálni. Így hát mentünk.
Fürdés előtt vettem észre, hogy megint lebarnultam. A kezemen megint rikító fehér a gyűrűm és az órám helye. Meg persze a hátam, ahol poló volt.

hétvégém :D sok-sok képpel

Szombaton kicsivel tovább tudtam aludni. :)
Olyan 9 körül hívott a Gabi, hogy itt van a házunk előtt, menjek ki.
Megint bementünk a bevásárló központba. Azon a helyen ahol múlthéten egy F1-es autó állt most egy rózsaszín Cadillac állt. Nagyon szép volt. Legalább is nekem tetszett.

Előszőr elmentünk egy telefonos boltba, mivel a Gabi telefont akart venni. Ki is választottuk a Nokia N96-ot, aztán mikor fizetni szerettünk volna, nem fogadta el a gép a Gabi bankkártyáját. Jah de előtte voltunk az automatánál egyenleget lekérdezni, akkor működött még. Mondtuk az eladónak, hogy kb fél óra és visszajövünk. Gyorsan visszamentünk a bankba, és mint kiderült nem lett aktiválva a bankkárty ezért nem fogadta el a kódot. Miutűán ezt elintéztük elmentünk vissza a telefonos boltba, és megvettük a telefont.
Ez után a Gabi elkísért a sportboltba, mivel körül kellett néznem. Miután végeztem, elmentünk agy 1fontos boltba, és vettünk chipset meg vizet, mivel ki akartunk feküdni a parkba napozni.
Mielőtt még elmentünk volna napozni, leraktuk a elesleges cuccainkat a kocsiba.
Ugyan abba a parkba mentünk amelyikben a Melcsivel voltam. Nagyon szuper meleg volt, volt vagy 25 fok. Nem voltunk sokáig mivel nekem fájt a fejem és nagyon fáradt is voltam.
Mikor visszaértem a házba, itt voltak a Chloenak a barátnői. Mint kiderült egész nap a mednecében voltak, meg játszottak. Olyaneste fél 10 körül mentek el, mivel előtte még megnéztek egy filmet itt.
Mint kiderült, nagyon sz@r a vasárnapi buszközlekedés itt. Az első busz 8.40kor indul, és nekem 8.44re kelett volna beérnem a központba mivel akkor ment a vonat. Így reggel 7.15kor elindultam és 8.30ra be is értem a vasút állomásra, csak 7km volt. De legalább nem volt meleg. Igaz, hogy sütött a nap, de volt kicsi szél is. A vonat 3/4 10 körül ért be a Waterloo állomásra. Innen kellett elsétálnom a Euston állomásra.

Szerencsére csak 3 km volt. Mint rájöttem London minden részén rengeteg túrista van. Elmentem az Imax előtt is, és reménykedtem hogy valamilyen Transformers 2-es poszer van kirakva de nem. Valami gyümölcs levet reklámoztak. Szép nyugodten sétáltam már a Temze másik oldalán ,mikor megállított egy turista csoport, és megkérdezték, hogy merre van a London Eye. Megmondtam nekik, hogy menjenek tovább lefele az egyik úton és ott lesz. Nem tudom, miért engem állítottak meg, pedig volt még jó pár ember az utcában.
Eléggé hamar odaértem a Euston állomásra (fél 11re), mivel még volt fél órám ezért elmentem a King's Cross pályudvarra.
Menteközben láttam egy Ferrarit, egy kéket. Nekem pirosban jobban tetszenek, de azért ezt is elfogadnám. :D

Nah kitudja, hogy mi van azon a pályudvaron??? Igen! A 9 és 3/4 vágány, a Harry Potterből. Mivel nem találtam ezért megkérdeztem egy ott dolgozót. Nagyon rendesen megmondta, hogy nincsen ilyen vágányuk :D De aztán azt is mondta, hogy az a rész most felújítás alatt van, ahol kint van az vágány táblája, meg a trolly. Szóval nem tudtam megnézni. De mondta, hogy ha visszajövök kb 1 hónap múlva akkor már megtudom nézni.
De addig is itt van pár kép:

A Gabi vonatja olyan 11.08 körül ért be. Kb délig beszélgettünk, meg találkoztunk másik magyarokkal is. És utánna elindultam vissza a Waterloo állomás felé. Hát a böröndöm írtózat nehéz volt. :S
Visszafelé menet, láttam, hogy nagy füst van az egyik utcában. Előszőr azt hittem, hogy ég valami, de kiderült, hogy csak javítják az utat.
Aki még nem járt Angliában, az nem tudhatja, hogy ott minden "zebránál" ki van ,írva, hogy nézz jobbra vagy nézz balra. :D

Olyan 13 órára értem vissza az állomásra. Mivel egész nap nem ettem semmit, ezért beültem egy Burger Kingbe megkajálni. A 13.35ös vonattal jöttem haza. A vonaton nem volt sok ember, így kényelmesen tudtam ülni. Miután megérkeztem Basingstoke-ban , 20 percet kellett várnom a buszra, de türelmesen megvártam, mivel nem volt kedvem megint 7 kmt sétálni.
Itthon az anyuka éppen a kertben pakolászott. Mivel itt voltak megint a Chloe barátnői, és szanaszét hagytak mindent. Mikor megjött a Chloe (csak a szomszédban játszott), mondta, hogy mutatni akar valamit. Mint kiderült 2. lett a trambulin bajnokságon, és kapott egy érmét. Nagyon örült neki.
Holnapra megint ilyen jó időt mondanak, 25-28 fokot. Így eltudunk menni a vidámparkba. Szuper! Ígylegalább gyorsan fog teleni a nap.
Mint korábban írtam, elkezdtem lottózni. Csak a sima lottó vettem meg, 1 font volt. Itt 49 számból kell 6ot megjelölni, és ha eltalálsz min. 3at akkor már tuti 10 font a nyereményed. És nekem ez sikerült :D Igaz, hogy nem milliók , de kezdetnek ez is jó :P

Végre megint péntek van. :) Holnap találkozok a Gabival.
Nah de előszőr is a hetemről.
Hát nagyjából nem történt semmi érdekes. Szerdán volt a Chloenak a Brownies-os "tagságba vétele". Nem tudom konkréten mi volt ott mivel nem mentem el, csak kölcsönadtam az Anne-k a fényképezőmet.
Itt a kép:

Csütörtökön itthon dolgozott az anyuka, így tovább tudtam aludni. Én vittem meg hoztam a Chloet a suliba-ból. Jah meg a délután tap (asszem a sztepp tánc angol neve) edzésre is én vittem. Óra után felszedtük a két amerikai kislányt is. Olyan fél6körül jött a Kit (amerika lányok anyja) és mentek együtt vacsorázni. Engem nem vittem , de nem is baj. Fogalmam sincsen, hogy mikorra értek haza mivel én 3/4 9kor elmentem lefeküdni és ők még nem voltak itthon. DE este 10kor bejött az anyuka, és mondta hogy pénteken itthon fog dolgozni szóval megint aludhatok tovább.
A péten egy igazán hosszú nap volt. Itthon volt a Chloe. Rengeteget sétáltunk. Előszőr el a boltba meg vissza , 30-30 perc séta kb. Aztán elmentünk a jégpályára, ott elkorcsolyáztunk kb 2 órán keresztűl. Aztán haza jöttünk. Nem ültem 10 percet, már mondta a gyerek, hogy unatkozik. Így megint mentünk sétálni. De most összeszedtük a szomszédból a 2 éves kislányt és vele mentünk a játszótérre. Nah az még élmény volt. 1óra séta oda és kb annyi vissza. Miután visszaértünk tudtam ülni 15 percet, aztán megint útra keltünk. Most csak ketten a Chloeval. Ő rollerezett én meg sétáltam.
Most itt ülök az ágyamon és örülök , hogy végre szombat lesz.
Vasárnap találkozok a másik Gabival, Londonban. Ő lehozza a cuccaimat Manchesterből.
Pont ma nézelődtem a szekrényemben. És egyetlen pólót láttam ami magyar. A többit mind itt kint vettem. Igaz olcsó boltban :D a többséget, de azért már van jó pár Zara darabom is. Még mindíg olcsóbb mint otthon.
Jah a multkori Chevy Camaronak megnéztem mennyi az ára. Hát ami a film elején volt a régi az olyan 3000 fonttól lehet kapni , és az elég jól is néz ki, és működik is.
Az új pedig 27 000 font. Jah és majd fognak gyártani "simát", meg olyat is ami direkt Transformerszes külön kiadás. Rajta lesz a felniken, kormányon a logó, meg még pár dolog. Hát ha nyernek a lotton (a főnyereményt, ami most a sima lotton 7 millió FONT ( kb 2,2 milliárd FT) , az EuroMillions-on pedig 12 millió FONT (kb 4 milliárd FT) .
Pont ma néztem a naptárat, és mint kiderült 2 héten keresztül leszek csak egyedül napközben a Chloeval. Az annyira nem sok. Legalább is nem tűnik annak.

csak egy szösszenet

A tegnapi nap maradék része a szokásoknak megfelelően zajlott.
De gyártottam szórólapokat,hogy extra munkét keresek , és bedobáltam jó pár házba. Idáig semmi reakció nem volt. :(
Utánna meg elmentem futni. Elhatároztam, hogy minden nap fogok 15-20 percet.
Vacsorára megint rákot csinált az Anne, de most megmondta neki, hogy nem szeretnék enni.
Itt van kettő kép a Chloéról. Ezek még szombaton készültek mikor Summer Fair volt az iskolájában.

Vélemények??

Jah meg vettem magamnak füvet. És most azt növesztem. :D Már szép nagy. Arról is van 2 kép. Kb 2 hét alatt nőtt meg ekkorára.


Amugy a mai napom eddig nem telik izgalmasan. Reggel kitakarítottam, meg kimostam az Anne ágyneműjét. Délután megyünk a kislánnyal a mekibe, mielőtt felszedjük az Annet. Utánna meg viszem őket a Brownies-re (ez az a cserkész képzés szerű izé). Ma fogja a Chloe letenni a Promise-át . Itt ha jól tudom akkor hűséget fogad. Elvileg. De majd ma kiderül.
Jah megint új a háttérképem. Ez:

Tegnap valamit mutattam a Chloenak a gépemen és meglátta a hátteret. Erre megszólalt:

-That's Bee (Bumblebee) !! Do you like him?
(Ez Ürdongó! Szereted őt? )

Mondtam neki, hogy aham. Azt mondta, hogy nekik is meg van dvdn. Meg a tvben szokott lenne rajzfilmben is. És mondta, hogy majd megmutatja. Nagyon aranyos volt.

új blog, angliai vezetés,

Nah behalt a másik blogom. F@sza... Szóval most ez van. Remélem jó lesz.

Már korábban is gondolkoztam, hogy írok egy pár sort az angol vezetési stílusról. Hát most jött ez az ideje.
Előszőr a körfargalomról. Hát itt szerintem 2 típusa van a körforgóknak. Az első az ami otthon is van, aminek a közepében általában van valamilyen növényzet. Ugye abben értelemszerűen körbe megyünk.
Ez:

A máik típus aminél csak fel vannak estve a nyilak, meg a közepére van egy kör festve. Hát ezen mindenki szerencsésen átmegy, szóval nagy ritkán körözük.
Kép:


A másik dolog amitól néha idegbajt kapok. Az indexelés. Hát itt az emberek nagyritkán indexelnek. Főleg akkor mikor állok a körforgóban és a jobbról jövő indexelés nélkül lekanyarodik. Idióták.
Jah a máik dolog a lámpa használata. Nem tudom mi van itt a krezben leírva, de senki nem használja a világításását. Csak ha este van, kezd sötétedni, köd van vagy éppen esik az eső. Ez is érdekes.
Jah meg az is biztos, hogy itt nem sok ember büntetnek meg gyorshajtás miatt. Mivel ha ki van írva, hogy 30 mérföld/óra mindenki annyival vagy kevesebbel megy. Eddig nem láttam sok olyat aki gyorabban ment volna mint lehetne.
Nah ennyit a közlekedésről.

Sajnos az anyuka nem tud senkit akihez mehetnék pluszba dolgozni. :S Majd csak találok valahol plussz melót.
A héten pénteken itthon lesz a Chloe, mivel a tanároknak tovább képzés lesz.
Hát most kb ennyi, azt ha még tudok valamit megírom.
pussza mindenkinek!!