Londoni videó

Nah elkészült a videó (inkább csak slideshow) a londoni vasárnapunkról. Majd nem az összes kép benne van, de holnap már feltudom tölteni mind a 300at az indafotóra, szóval ott is meg lehet majd nézni :)

videó

Nah csináltam egy videót a múlt hétvégéről. De ez csak a szombat, a londoni majd hamarosan kész lesz.

Egy gyors helyzet jelentés :D
A hetem egészen nyugisan tellik, ahhoz képest, hogy a Chloe itthon van.
Hétfőn megnéztünk reggel 2 filmet, a 101 kiskutyát és az Óz a nagy varázslót. Igy kb végeztünk fél11re , és aztán mehettünk is trampulin táborba. Mivel a héten (szerencsére) megkezdődött.
Miután ott végzett, elmentünk a Sainsburysbe bevásároltunk. Ebédre a kislány pizzát akart enni, így azt is vettünk, ő szalámisat evett én sima sajtosat.
Délután játszott az új barátaival. A Theo és a "Mézi", ők itt laknak az utcában. A szüleik rendőrök, így a gyerekek eléggé sokat vannak egyedül. De nagyon aranyosak. Szóval a délután egyegész sereg gyerek volt az utcán. Kint volt a Chloe, Thoe, "Mézi", Ben, Holly, és a Dylan. De szerencsére eléggé el játszottak, így csak üldögelnem kellett.
Délután megint ment a Chloe trampulin edzésre. Én meg felszedtem az Annet. Egész jól elbeszélgettünk mindenféléről. :)
Úgy volt, hogy a Down Grange-ban vacsoráznak, csak előtt engem még haza hoznak. De mikor meglátta a kislány az utcán a gyerekeket így inkább itthon akart maradni, így itthon ettünk. A vacsora camamber sajt volt, csak mi beraktuk a mikróba így megolvadt és kenyeret mártogattunk bele.
Kedden ugy volt, hogy lemegyünk a Paultons parkba, mivel jó az idő. De mivel megint kint voltak a gyerekek így a Chloe maradni akart. De végülis jó volt. Mivel kint eljátszottak, így én bent tudtam rendet rakni, meg pihenni. De azért a nap végére már nagyon örültem, hogy vége a napnak.
Jajj ezt mmindíg elfeletettem leírni. Itt van a közelben egy katonai légibázis és rengeteg helikopter repked :D De nem annyira hangosak. De a multhéten láttunk kb 10 vadászrepülőt amik írtó nagy sebességgel mentek el felettünk. Hát nem tudom hová siettek.


Jah a kislány kitalálta, hogy jövőhéten lemegy a nagypapához. Hát remélem, ott lesz. Mivel akkor lesz egy kicsi nyugalmam. Hát de majd kiderül, mivel sose volt még egyedül és távol az anyjától.

egy szó => szuper

Igen :D
A hétvégém úgy telett ahogy elterveztük. Minden tökéletse és hiper szuper volt. Jah és nem is költöttem sokat.
Nah de ketdjük az elején. Mivel úgy volt megbeszélve, hogy olyan 9.30ra jön a Gabi így már felkeltem fél 9kor. Gabi pont akkor jött mikor az Anne és a Chloe készült elmenni, de így is beszélgettek egy kicsit. :) Jajj nagyon édes volt a Chloe, ahogy meglátott reggel egyből átölelt.
Előszőr megpróbáltam a gpst rávarázsolni a Gabi nokia n95-jére. De nem sikerült (ha esetleg valaki tudja, hogy hogyan kellene akkor feltétlen írjon,köszi ) Közben a Gabi fényképezőt keresett azargos oldalán. Mivel amit kinézett már hetekkel ezelőtt annak felemelék az árát, mivel ma volt katalógus csere. Igy olyan dél körül hagytuk csak el a házat. Bementünk a városközpontba az argosba, és megvette a Gabi a samsung gépét. Hát szerintem megérte az árát. Olyan 10 000ft al volt itt olcsóbb mint otthon kb. Közen elmentünk az 1fontos boltba, vett a Gabi hajfestéket, mivel már eléggé le volt nőve a haja. Mást nem is nagyon csináltunk. Mentünk haza és befestettem a Gabi haját meg le is vágtam. Nagyon jó lett. Sehol nem maradt feket a haja.


Jah még délelőtt bementünk az Iceland-be (ez egy élelmiszer bolt) és vettük csirkemellett, meg leveseket és azokat megcsináltuk. Hát szuper volt végre főtt kaját enni, az egész heti nyers kaja után.
Olyan 3körül megint elindultunk a városba.
Gabi vezet (itt már festve volt a haja :D )


Mivel a tvn nem találtam meg a f1et adó csatornát, így nem tudtam nézni. Így a rádióban hallottam a Massa balesetéről. Hát szegény. Remélem minél hamarabb jobban lesz és felépül.
Szüval megint bementünk a központba. Előszőr a Primarkba.
Vettünk 1-1 pulóvet 3 fontért, és a Gabi még 1 farmert szintén 3 fontért. Hét igen akcijós volt. :D És persze jól is néz ki. Jó lenne ha nyitna otthon is egy ilyen bolt, persze ezekkel az olcsó angol árakkal. :P


Ezután elmentünk egy templomhoz, meg egy két helyi szoborhoz. Jajj meg a Gabi vett ez 1 fontos boltban PITTYPANG-BOGÁNCS levet . Éss nagyon jó ize volt.


Miközben sétáltunk az állomáson, láttunk egy szobrot ami egy íves vmit tartott. Nah azzal is fényképezkedtünk.

Ezután megkerültük a shopping centert és elmentünk a másik felére a központnak. Közben keresztül mentünk a bevásárló központon és láttunk egy pingvin alakú kukát. Amibe ha bedobtunk valamit akkr megszólalt. Hát ott láttunk egy érdekes szobrot.

Miközben sétáltunk vissza a kocsihoz, 2 néger megszólított minket, hogy újságírok vagyunk-e? Mivel nagyban fényképeztünk mindent. Sajnos (így utólag erre jutottunk), csak rávágtuk, hogy nem, és mentünk tovább. Pedig simán beszélgethettünk volna velük.
Ezután mentünk haza. Itthon még nem volt senki, pedig már 7óra elmúlott. Hát igaz a multkor is olyan 8körül jöttek haza. Mivel a Gabi elfelejtett fogkefét hozni, így elsétáltunk a sainsburysbe. Kb 30 perc séta volt oda és vissza is annyi. Család még mindig nem volt sehol. A Gabi hamarabb lefeküdt aludni mint én, mivel én még kiválogattam a képeket. De nem tudtam feltölteni, mivel betelett az indafoton a tárhelyem, így várnom kell még 6 napot és újra lesz. :) A család olyan fél10 körül ért haza.
Reggel 7.30kor keltünk, mivel még ki kellett sütni a husokat, mivel szendvicseket gyártottunk.


A 9.11es vonattal mentünk fel Londonba. Olyan 10 re meg is érkeztünk. Én tartottam idegen vezetést. Hát mivel a Gabi még sose volt Londonban, így előszőr elmentünk az Imperial War Museumba. Hát itt gyorsan végeztünk. :D


Ezek után végig sétáltunk a Temze partján. Itt is született jó pár kép, de azokat majd megtaláljátok az indafoton. Miközben a London eye mellett mentünk el, jött szembe egy magyar nő aki éppen telefonált. Ő volt az első, utánna asszem még találkoztunk 2-3al.
Miközben sétáltunk láttunk egy fa ház szerű építményt. És mint kiderült a flick-re lehet felkerülni, így táblára kellett valamit írni és lefényképeztek minket. Hát a kép ma még nem volt fent, majd holnap lecsekkolom megint.
Ezután átmentünk a Temze másik oldalára és megnéztük a Big Bent , és itt döntöttük el hogy útirányt változtatunk. Így csak megnéztük a Buckingham Paloltát és onnan megyünk az Oxford street re.
Miközben sétáltunk láttunk egy Harry Potter fan férfit. Talárban volt, meg szemüvegben és griffendéles sálban. Hát érdekes volt, ja meg voltunk egy boltban ahol 20 fontért vagy többért lehetett volna varázspálcát venni, meg hasonló Potteres dolgokat.
Hát a Buckingham palotánál megint rengeteg ember volt. De most láttunk egy "kis" őrség cserét. Nekem tetszett.






Hát miközben sétáltunk az Oxford street felé, átmentünk egy téren ahol rengeteg zászló volt, és láttunk magyart is. :)


Az Oxford streetben nem csalódtunk. Még mindíg nagyon hosszú (kb 2km ) és rengeteg bolt van (kb 300). Hát itt is bementünk egy Primarkba, de tömegnyomor volt. Aztán bementünk rengeteg Londoni szuveníres boltba. És alhatároztu, hogy 2 hét múlva megint eljövünk és veszünk I love Londonos pólót. Meg én is kinéztem jó pár ajándék ötletet.
Miután a végére értünk elindultunk a másik oldalon vissza felé. De félúton lekanyrodtunk az egyik utcán. És kb 2 perc séta után mit látok. Egy Ferrari boltot. Hát decemberben még az volt kiírva, hogy hamarosan nyitanak. Most meg már nyitva voltak. Tudtam, hogy nem hagyhatom ki , így bementünk.
A bejárat után ott ált egy F1es Ferrari. Hát az gyönyörű volt, szebb mint a multkori Renault. Hát gyorsan gyártottam is jó pár képet. A boltban amugy azokat a dolgokat árulták amik a netes Ferrari store-ban vannak. Láttam órákat, kabátokat, biciklit, mindenféle papír árút. Jah amugy egy negatívum volt, a dolgok ára. De majd 2 hétmúlva megint megyünk, akkot veszek valamit.


Innen már egyből mentünk a vasútállomásra. Az 5.35ös vonattal mentünk, és olyan fél7re értünk Basingstokeba. A család még most sem volt itthon. A Gabi fényképezőjéről átraktam a gépemre a képeket. Aztán ő meg ment is haza.
Este kiderült, hogy megy a Chloe jövőhéten trampulin táborba, hétfőn és szerdán 1-1 órára. Szuper....... :D
Majd megint csinálok videót. Attól függ, hogy jövőhéten mennyi időm lesz. De majd igyekszem.

vasárnap londonban, fárasztó hét, de remélhetőleg szuper hétvége

A mostani hét eléggé húzósan telik le, de már mindjárt vége.
De előszőr még írok a múlt hetem végéről. A Chloet pénteken megműtötték. Így egsz pénteken egyedül voltam. Szombaton olyan 11körül keltem fel, de már itthon
voltak :) Mint kiderült már 8.30kor el kellett hagyniuk a korházat. Meglepetésemre eléggé jól érezte magát. :) És ez a jó lét tovább folytatódott egész héten. Fogalma
m sincsen, hogy mi történt vele, mivel általában nagyon sok minden miatt bőg. Ezek szerint ez nem fájt neki.
Megkért az Anne menjek el a sainsburysbe kaját venni, ha van időm. Mivel ráértem így elmentem. Délután meg bementem a városba. Már nem tudom hogy miért. Jah de annyi jó volt, hogy végre ültem emeletes buszon és az első sorban :D Hát néha félelmetes volt, mikor nekicsapódott a busz oldalának a fák ágai .


Vasárnap ugy volt, hogy megyek bbq partira de aztán még sem. De azért felmentem londonba. :) Hatalmas város. :D
Nem tudom milyen okból de a fák törzsét piros pöttyös papírral csomagolták be:


2 "kerületét" néztem meg a városnak:
Whitehall & Westminster area
Piccadilly and St James's area

Pár dolog a Whitehall & Westminster area-ról.
Előszőr láttam egy hatalmas fehér épületet amcsi zászlóval. Azt hittem a nagykövetség, de mint kiderült csak egy hotel


Ahogy sétáltam a Temze partján "találkoztam " 2 szfinxel meg egy egyiptomi oszloppal. Nagyon szépek voltak. Rengeteg ember állt körülöttük a fényképek miatt.


Ezután elérkeztem a Parlament épületéhez és a Big Benhez. Itt is rengeteg turista volt, mivel ez az épület nem maradhat ki egy londoni idegenvezetésből. Közben telefonon beszéltem a Gabival. Ő éppen otthon relaxált, de megígérte legközelebb jön velem. :)


Ahogy elemtem a parlament mellett, megérkeztem egy térre . Ezen a téren híres állam férfiak szobrai vannak kiállítva (Churchill, Lincoln, Nelson Mandela ...)

E tér mellett vole egyből a Westminster apátság. Hát ez is óriási épület. Itt is rengeteg ember, meg tömegnyomor. De ez is várható volt. Készítettem pár képet és mentem tovább.
Ahogy mentem tovább át értem a Piccadilly and St James's area-ba. Előszőr elmentem a St James's park mellett, de nem mentem be, mivel célirányosan mentem a Trafalgar Square-re. Itt nem tudom milyen okból, de hatalmas markolók lapátján vitték az embereket, persze pénzért. Ezt a teret a télen csak átszaladtam, de most volt időm körbenézni. És nagyon szép. Az egyik oszlop tetején volt egy férfi és táncolt, de eléggé idiótán nézett ki. De rengeteg ember nézte, meg tapsolt is neki.




Ennek a térnek a végén van a National Galery. Hát oda nem mentem be, majd talán legközelebb.
Innen mentem tovább a Buckingham palotához. Nagyon érdekes az egész. A palotával szembe van egy út The Mall és ez le van zárva a forgalom elől.


Ahogy közeledtem a palota felé, jobb oldalt az egyik kijáratnál már ott áltt az őrség. Hát nem tudom mennyi lehet a fizetésük, de nagyon jó állóképességük van. Naponta több órát mozdulatlanul állni, főleg ugy hogy a sok turista oda áll melléjük és fényképezkedik velük.

Palota az hatalmas, meg szerintem szép. De az előtte lévő szobor és szökőkút is gyönyörű . Szívessen laknék ott :D Már csak az egyik (inkább a kisebbik) herceggel kellene összeismerkedni.
Visszafele menet a St James's parkon keresztűl mentem. Ott találkoztam egy mókussal, meg jó pár kacsával és pelikánnal.
Ahogy kiértem a parkból egy hatalmas szabad tér volt.

Mint kiderült az a Horse Guards háza. Itt is gyártottam jó néhány képet. Amelyiken én vagyok azt egy magyar fényképezte. :D Ők csak kijöttek 1 hétre körülnézni.


Videó Londonról:



A hetem, a kislány végzett a sulival így itthon volt egész héten. Hát hétfőn nagyon sokat játszottunk. Reggeltől estig az utcán voltunk. Kb ha 10 percet ültem egész nap. Szóval este örültem hogy ülhetek.
De a többi nap meg egyre lazább volt. Egyiknap jöttek a barátnői 2 órára akkor velük volt, aztán ment partiba, meg vacsorázni, meg minden fele. Szóval egyre lájtosabbak a napok . De túl fogom élni. :D Muszáj lesz. Még jövőhéten leszek vele 5 napot reggeltől estig, aztán utánna elmegy táborba, napközbe így csak reggel és este leszek vele kicsit. Szuper. :)
Aztán utánna meg megyek haza. Juppi..........
Hétvégén jön jön le a Gabi, végre..... Aztán ő vesz fényképezőt, meg megvesszük neki a vonatjegyet, meg megpróbálom megszerelni a nokia telefonját, remélem sikerül rávarázsolni a gpst. Aztán szombaton este itt alszik, vasárnap nem tudom még mi lesz. Majd lesz vmi.

Jah elkezdtem hulahoppozni. :D Hát az elején katasztrofálisan ment, de már egyre jobb. De az oldalam már irtóra fáj. De kibírom.

Csütörtök van megint :D Juppi.
A hetem teljesen átlagosan tellik. Semmi izgalom, semmi.
Egyik nap délután szétszedtük a trampulint és összeraktuk újra. Hát kész szenvedés volt. De szerencsére sikerült. :D Majdnem tökéletes. Az egyik lába vmiért nem akar a földön meg állnni. :S Így ha a Chloe ugrálni akar akkor nekem kell azon a lábon állnom :D De szerencsére eddig mindig csak 10-15 percet ugrállt. De majd kereseünk valami súlyokat vagy valamit.

Újabban minden reggel suli előtt biciklizni megyünk.
Eddig ugy volt hogy hétőn megy mandula műtétre, de a dokinak eltörött a lába, így egy másik doki fogja megműteni most pénteken. Kíváncsi vagyok, hogy fogja viselni. Mivel már akkor bőg meg sikit ha a macska hozzá ér a körmével. De szerencsére itthon lesz az anyuka is. :)
Még múlthéten beszéltem a Melcsivel, és mondta, hogy tervezik ,hogy menni kellene Párizsba majd olyan november körül egy hosszú hétvégére. Hát én szívessen mennék. :D Már néztem is vonatjegyet, és Londonból 42 font volt oda-vissza :D Remélem össze fog jönni. Még úgy sem voltam ott.
Tegnap éppen néztem a BCOT (Basingstoke College of Technology) weboldalát, és azt tanulmányoztam, hogy mit tanulhatnék szeptembertől. Hát rengeteg kurzus van. És a többég nem is olyan drága. Előszőr is angol kell, hogy legyen nyelvvizsga, mire haza megyek. Találtam is egyet FCE (Cambridge ESOL: First Certificate in English) ez egy 10 hetes kurzus és 200 font + 65 font a vizsga díja. Ha jól tudom akkor ez egy középfokú vizsgának felel meg otthon , asszem. Jah és ,megnéztem otthon csak a vizsga díja lenne 40 000 ft, szóval itt olcsóbb . Jah meg még azon is gondolkoztam, hogy a kurzust kihagyom , mivel manchesterben jártam már erre a kurzusra, szóval nem tudom még.
Volt még jó pár infós kurzus is (tudom otthon is azt tanultam és , most éppen szünetel ) , de szerintem egy itt megszerzett papír többet érhet.
Jajj tegnap volt a Chloe golfozni. Tök ügyes volt. Láttam ott is indítanak kurzust szeptembertől. :D Heti 1,5 óra 10 héten keresztűl 65 font. Kitudja lehet én lennék a következő Tiger Woods.
Tegnap hívtam BBQ partira Londonba vasárnapra. Hát valószínűleg megyek. De remélem tud jönni a Gabi is, mivel nem akarok annyi idegen angol mellé menni egyedül. Bár kitudja, lehet az is jó lenne. :P
Tegnap voltam a vasút állomáson és megvettem a vonatjegyemet.
Szóval már meg van a:
Basingstoke- Gatwick => vonat jegy
Gatwick- Ferihegy => repjegy
Ferihegy- Rácalmás => autó (remélem)
Rácalmás - Ferihegy => - || -
Ferihegy- Luton => repjegy
Luton- Basingstoke => vonatjegy

Így néz ki a vonat jegy:
Ez meg a rail card-om:

Szóval már majdnem minden meg van :D Még kell pár ajándékot vennem azt jólvan.
Jah tegnap meghosszabítottam a 16-25 rail kártyámat (ez 26 font volt ,de 1 évre érvényes). Mivel így csak 32 font volt a vonatjegy, amugy meg 70 lett volna.
Itt egy kép a kocsiról, mivel mindig elfelejtettem lefényképezni.Jah ő a Daisy (lány név) , és fiú! Kicsit elnézték :D



Nah pussza!!
És már csak 30 nap és otthon vagyok. :D :D

csak a videó

Nah itt a hétvégi videó a fesztiválról. Hosszabb bejegyzés majd este vagy holnap délelőtt valószínű.


basingstoke live, motorok, dobosok, srác a buszról ....

Hát megint letelett 1 hét. Nagyon gyorsan tellenek a napok. ÉS már 7 hónapja vagyok Angliában, felsem tűnt.
Nah szóval hétvége.
Szombaton jó sokáig aludtam. Olyan fél11körül másztam ki az ágyból :D Deh jó volt végre ennyit aludni, a hétköznapi 6.15ös keléshez képest.... Jah újabban youtube-ot nézek, és találtam jó pár videót ami a hajról szól. De még mindig nem vagyok annyit a tükör előtt mint egyesek :D Miután lementem a Chloe mondta, hogy maradjak otthon vele és játszak. De mondtam, neki, hogy nem tudok mivel mennem kell a városba. Így eljöttem. Szokás szerint megint esernyővel, de kb ha 4 percig esett. Ha ezt előre tudom akkor itthon hagyom az ernyőt. Nah szóval a héten motorok voltak kiállítva a bevásárló központban. Volt jó pár régi fajta és egy új ducatti is.
Képek alább:


Aztán visszamentem a busz pályaudvarra, és felültem a Hatch Warren felé tartó buszra (ez hoz haza). De kb 3 megálló után leszáltam, mivel kigondoltam, hogy elmegyek a másik shopping centerbe ami a város másik végén van (én balra lent lakok, és jobbra fel mentem).
Így meg vártam Chineham felé tartó buszt. Olyan 30 perc buszozás után mégérkeztem. De nem volt nagy szám. A festival place sokkal jobb. De itt volt egy óriási teszkó ekkorát még itt angliában nem láttam. De akkor is kb ha fele akkora volt mint az újvárosi. Elmentem megnézni a boltokat, volt egy Next meg egy Matalan. Aztán mivel már 3 óra volt, és nem ettem egész nap semmit ezért beültem egy fish&chips-es kajáldába. Miután ott végeztem újra felültem a Hatch Warren-es buszra és haza jöttem.
Nem voltam sokat itthon kb 20 percet. Csak ledobáltam a felesleges cuccokat és kerestem új elemeket a fényképezőbe. Mikor épp mentem kifelé akkor jöttek meg az Anne-k. Mondtam, hogy megyek a fesztiválra (Basingstoke Live 2009) majd valamikor jövök. Jah a fesztiválról annyit, hogy kb 3szor nagyobb helyen volt mint a fősulis napok, volt összesen 6 különféle sátor, rengeteg csúszda-körhinta... meg persze sör sátrak. De drága volt a pia, 1 korsó sör volt 3.90 meg hasonlóak voltak a többi árak is. DE a belépő nem volt!! Szóval ez pozitívum volt. Meghallgattam jó pár zenekart. Összeségében jó volt.
Kifele menet találkoztam egy csoportal. Doboltak, de nem is akárhogyan. Azt látni kellett volna.
Itt egy videó:



És pár kép:
Megint visszamentem a buszmegállóhoz. Álldogálok a megállóban és egyszer csak jön egy srác egy kutyával. Vagy 3szor elsétált előttem. Időközben felszálltunk a buszra,én az utolsó előtt sorba ültem le. A srác a kutyával pedig mögém. Hát a kutya előszőr befeküdt a két széksor közé, és egyfolytában engem nézett. Aztán meg befeküdt a székem alá. Egyszer csak megnyalta a lábam, hát majdnem szívbajt kaptam. De aztán a srác mondta, hogy ne féljek nem harap. Pár percel később a srác telefonja a földön landolt a kutya miatt, és segítettem neki összesedni a darabjait, mivel az én székem alatt landolt pár része :D
Aztán ezekután megkérdezte, hogy te ugye nem angol vagy? Hát gondoltam, hogy ilyen nincsen. Mert, hogy egy négerről vagy kínairól könnyebben hiszik azt hogy bevándorlók, de egy fehér emberről, jah és úhy hogy csak egy szívessent mondtam neki. Egyből kérdezte, hogy lengyel vagyok (áhhh ilyen nincsen ...) De aztán egész jól elbeszélgettünk. :) Jah azt nekérdezzétek hogy hogy hívják mivel a nagy zajban nem értettem :D De ő azt mondta, hogy neki tetszik az én nevem és sztem szép. Ohh :P Aztán egyszer csak elváltak útjaink. Ő leszáltt a buszról én meg nem. Semmi telszám csere, semmi. Mint kiderült itt általában a csajok kezdeményeznek szóval lehet h arra várt hogy megadjam neki a számom.
Miután leszáltam a buszról, megszólított az előttem ülő srác. Hát ő nem volt helyes, valami indiai féle volt. :D Kérdezte merre megyek, mondtam hogy egyből balra le, ő meg ment egyenesen tovább. De mondta, ha egyirányba mentünk volna akkor megosztotta volna velem az esernyőjét :D

Vasárnap, egyáltalán nem történt semmi. Jah reggel 9.30kor kidobtam a családot a vasútállomáson, mivel mentem londonba énekelni. Így az enyém volt egész nap a kocsi. :D Előszőr is elmentem tankolni, aztán meg be a központba. Elvittem a telefonom egy javító műhelybe, de nem tudták megcsinálni. Délután visszamentem a fesztiválra körülnézni.


Jah ma is szarrá áztam, de szerencsére itt meleg az eső és nem szakadt. Ma kicsit kiborultam. Lehet, hogy én vagyok már túl öreg (ohh) de egy csomo 12-18 éves kiscsajt és srácot láttam, és minden második szavuk az volt hogy a fucking ez és a fucking amaz. Érdekes volt. Ma is csináltam pár képet. Majd holnap összehozok egy videót belőle és felrakom.
Olyan 8körül mentem a vasútállomásra, mivel akkor jöttek vissza az Anne-k. Nagyon jól érezték magukat. :)

Jövőhéten megy a kislány utoljára suliba, utánna meg velem lesz 4 hétig. Abból 1 tánctábor reggeltől estig, 1 hét trampulin tábor napi 1-2 óra, 1 hét meg a mandula műtétje. Szóval marad 1 hét amikor vele leszek napi kb 10-12 órát. Pfff