Csütörtökön egész jól elvoltam a Chloeval, leszámítva a hisztijét :D
Szóval a napi program a jégkorcsolya volt. Hát egész jó volt, csak a kölcsönzött kori sz@rrá nyomta a lábam, így nem volt nagy élvezet. Ilynekor kívánm azt, hogy bárcsak itt lenne az én szuper korim , de fölösleges kihozni 3-4 alkalom miatt .



Egész ügyesen ment a kislány, csak párszor esett el. De az utolsó esés után kijelentette, hogy menjük mivel ez nagyon fájdalmas. Hát jó. Előszőr elmentünk a koripálya éttermébe, hogy majd ott eszünk. De nem lehetett kártyával fizetni, így nem tudtunk ott enni. Hát ott kezdődött a hiszti, miért nem ehetünk itt. Elmagyaráztam, de nem akarta megérteni. Mondtam menjünk át a KFC (hasonló mint a meki, csak itt csirke van, lehet vombot, szárny, burgert kérni....) Oké menjünk, de kocsival!! Hát mivel nem akarta abbahagyni ezért muszáj volt kocsival menni, kb 200 m ha lehetett (mint otthon a házunktól a gázosig kb). A parkoló ott is tele volt, szuper. De szerencsére volt olyan ahová gyerekesek álhattak, így oda parkoltam. Következő kiborulása, a nagy sor volt. :D Én itt már kész voltam . Kb fél óra várakozás után sorra kerültünk, addigra abbahagyta a nyafogást is. A kaját csak itthon ettük meg, mivel nem akart ott enni.
Miután haza értünk, leültünk tvzni. Hát előszőr a gyerek aladut be, utánna meg én. Egyszer csak arra kelek, hogy takarót kért. Már volt rajta 2 pléd, de kellett neki egy 3. is. Lázasnak nem volt lázas, csak fáradt. Ezután felvetettm, hogy menjünk el a sainsburysbe bevásárolni. Hát ő gyalog akar menni, hogy tudja használni a gurulós cipőjét. Nagy nehezen el is indultunk, csak előtte még meg akarta kérdezni a Theo-éket, hogy jönnek e velünk. Ott álltunk az ajtójukban, és kijött a Maisie (Theo kishuga) és megkérdezte, hogy hány éves vagyok. Előszőr nem is tudtam, hogy miért, aztán kiderült, hogy az apuka kérdezte (rendőr). Mivel ha nem lettem volna nagykorú, nem engedte volna el őket. Ebben az egészben csak az az érdekes, hogy egész nyáron velem voltak a gyerekek, és egyszer sem kérdezték a korom. Még jó, hogy személyit nem kért el :D
A boltban megvettem mindent. Haza felé kigondolták a gyerekek, hogy én cipeljem még a rolert és a pulcsit is. Szóval hatalmas bevásárló szatyor, pulcsi, plusz 1 roller. Féluton rám akartak sózni még 1 rollert, de megmondtam, hogy több kezem nekem sincse, így azt nekik kell tolni.
Még délelőtt átjött a Magdi és megbeszéltük, hogy pénteken lemegyünk winchesterbe, mivel ő még nem volt ott. Énmeg mivel szabad voltam, így mentem vele.

Pénteken olyan fél9 körül keltem, mivel nem tudtam aludni :S Bezzeg hétköznap mikor dolgoznom kell akkor még simán tudnék aludni.
Szóval az anyukától kölcsön vettem a hajsütőjét. (jajj erről jut eszembe, szeretnék egy ilyet karácsonyra. link itt)


Szóval megcsináltam a hajam, mivel ki akartam próbálni, hogy mennyire tartó, ki fogja e bírni a másnapi bulit. Begöndörítettem, és feltőztem egy konty-szerűségbe.
A Magdi 10körül jött át, és mentünk is be a központba.
Winchesterben előszőr meg akartuk keresni az egyetemet, de nem találtuk meg. Pedig a táblákat követtük végig. Nah mindegy majd legközelebb. Ezután elmentünk múzeumozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi műzeum van. Mivel eddig akikkel voltam, mindig azt mondták h nincsen csak 1.
Szóval előszőr megnéztük az Arthur Király kerekasztalját. Hatalmas. Fel van rakva a felra, hogy jobban szemügyre lehessen venni.






Ezután elmentünk a charity boltokba (használtruha féleségek). Szerencsésen találtam is pár karácsonyi ajándékot. :D Már csak pár dolog kell és kész a bevásárlás.
Winchestert olyan 4körül hagytuk el. Ezután a Magdi elment a könyvtárba, én meg a Wilkinsonsba és az 1 fontos boltba, mivel kellett még pár dolog a halloween-i ruhámhoz. Mivel fekete a ruhám, így vettem egy hatalmas fehér gyűrűt.



És 3 fülbevalót, de csak  2őt kellett fizetni. Amugy darabja 2 font volt.


 
 

Miután haza értem, olyan 7 körül, ráírtam a Gabira, hogy nem megyek fel kora reggel Londonba. Mivel estére lejárom a magassarkúban a lábam.
Este elkezdtem a fűrész 6ot nézni. Hát azt kell mondanom, hogy az első 5 részétmegtudtam nézni , most meg már a 3. percben kikapcsoltam. Majd talán máskor befejzem.

Szombaton olyan 10 körül keltem. Tökre örültem, hogy este végre buli, mikor láttom, hogy írt msnen a Gabi.
"Nem megyek Londonba.
kész vagyok.
majd holnap (vasárnap) megyek fel .
Tegap voltam valahol és trottyra vágott" => nah ezt nem fejtette ki, szóval fogalmam sincse mi lehetett .

Hát mikor megláttam ezt, nem voltam a legboldogabb. Most teljesen beigazolódott megint az, hogy mikor én hívom nem jön. Azt utánna meg van haragudva ha én nem megyek vele. De ezek után nem is fogok.
Hogy miért nem mentem egyedül fel?
1, ugy volt, hogy együtt megyünk.
2, éjjel nem akarok londonban teljesen egyedül /vadidegenekkel mászkálni.

Mint utólag kiderült vett 30 fonért egy cipőt, és már a buli nem fért volna bele a költségvetésébe. Hát kérdem én, miért kellett 30 ért cipő? Miért nem talált olcsóbbért, vagy vette volna meg később.
Másik indok pedig, reggel 9kor kell találkoznia egy faszival. Hát lecsekkoltam a vonatokat és 9re sehogy sem ér fel. Mivel 8.15kor megy az első vonat, és az is csak 3/4 10 után ér fel. Szóval erről ennyit.


Ezt a kezdést leszámítva eléggé jó napom volt. :) Mivel tegnapról még egy kicsit göndör maradt a hajam, így kigondoltam, hogy ma is megcsinálom valahogy. Hát előszőr az alját kivasaltam, és a többit begöndörítettem. És egész szuper lett.






Szóval bementem a városba, hogy akkor most shoppingolok. Első utam a könyvesboltba vezetett. De sétálás közben találkoztam egy "halott menyasszonnyal" és egy "frankeinsteinnel"



 


Szóval bementem a WH Smithbe, hogy meglepjem magam valamivel. :D Meg is találtam de drága volt, így elhatároztam elmegyek a másik boltba. Jah de azért nem üres kézzel jöttem ki. Vettem egy könyvet, a címe: Total Sudoku több mint 350 játék van benne, és 2 font volt, szóval majd szabadidőmben ezzel fogok foglalkozni.
Így hát elmentem a másik boltba, mente közbe belefutottam egy aligátorba /krokodilba. A bevásárló központ közepén feküdt. A párja meg ott sétálgatott. Nem voltak annyira félelmetesek, de nagyon nagyon voltak. Jah és persze körbe voltak kerítve, szóval senkit sem tudtak volna megenni. :D




Innen már egy pár méterre volt a Waterstones (ez a másik könyvesbolt neve). Itt megtaláltam végre amit akartam. De előtte belefutottam, egy nagy könyvespolcba , amin csak Twilight-os könyvek voltak. Ugye a Twilight 2 féle borítóval, New Moon 3 félével, rendezői könyv, Rob-os Kristen-es és Taylor- os könyvek. De nem vettem semmit, pedig 1 fizet 2őt vihet akció volt/van.
Szóval én vettem egy Twilight journals-ot . 4 kis könyvecske amibe lehet írni, és egy fémdoboz. Itt 4 fonttal olcsóbb volt, szóval csak 12 fontot fizettem. Még nem tudom mit fogok beleírni.




Innen elmentem egy kávézóba és vettem egy epres-banános jeges shake-et. Épp a sorban álltam, mikor megszólalt az előttem álló csaj. "Mekkora sor. hmmm. Sose kerülünk sorra"

Mivel este mondtam az Anne-nek, hogy még sem megyek Londonba, így megkért, hogy akkor én osszam a cukrokat ha csöngetnek. Hát olyan 6órától fél8ig kb 5 percenként csönggettek. Voltak kicsik és nagyok is. Mindenki be volt öltözve. Képet csak a Chloe-ról csináltam, meg persze a tökünkről.





Vasárnap semmit sem csináltam. Csak kitakarítottam a szobám, és F1et néztem. Jah és megnéztem az UP (Fel) című animásiós filmet. Nagyon tetszett. Aki tudja nézze meg!

Holnap még itthon lesz a gyerek, mivel a suliban a tanárok valami konferenciára mennek.
3 Responses
  1. renkovic Says:

    hát nekem elsőkközött szerepel a ha hazamentem to do listán hogy megyek korizni, bár életemben eddig egyszer koriztam, de nem vok teljesen analfabéta xD
    itt azért drága a kori...
    kfc asszem pesten is van, mintha már láttam volna
    gurulós cipőt énisakarok :D az menő
    azvolt kajak a kerekasztalja artúréknak? demenő hogy láttad O.o
    szóvala fűrész 6 az szar vagy durva hogy nem nézted végig???? :D engem érdekel.mert szeretem a fűrészeket...
    jó így göndören a hajad amúgy.meg mintha a színe is más lenne :D
    jaj dejó h teis szereted a sudokut.nekem van a telómon szóval könyvet nem vettem...még :P
    jaj az Up-ot azt megszeretném nézni, honnan töltötted le, vagy hogy szerezted meg? láttma diney-n reklámokat és már azok tökviccesek voltak xD
    én nem osztottam cukrokat mert elmentem itthonról de fless lehetett :D


  2. G. Says:

    Az utóbbi 2-3 évben minden hétvégén mentem a hugaimmal jégpályára :) Igaz otthon sokkal olcsóbb.
    Amugy ha nekem kellene fizetni nem mennék itt sem, ugy mint az élmény fürdőbe sem.
    Otthon nem tudom lehet e olyan cipőt az egyik hugom mindig szeretett volna, de sose találtunk. Csak neten.
    Amugy a frészt megnéztem vasárnap este. És azt kell mondanom nem volt félémetes. Szerintem azért nem néztem végig egyből mivel hozzá kellett szoknom a látványhoz. De amugy jó volt. Én is nagyon szeretem a fűrész filmeket.
    Filmeket a www.isohunt.com ról szoktam leszedni, a feliratot hozzá meg a www.feliratok.com ról. Az Up ot is onnan szereztem meg. Most éppen a Fantastic Mr. Fox ot akarom megszerezni, de még nem találtam sehol.
    Amugy tényleg más színe van a hajamnak. 2 hete vettem szinezős sampont, fahéj színűt. Hát azt hittem barnás lesz, de valami vöröses beütése lett. Aztán az kijött 2-3 mosás után. Multhéten meg vettem csokoládé színűt, hát az sem sötét barna lett :D De nem baj.


  3. Névtelen Says:

    huh kössz az oldalcímet
    még sose szedtem le filmet netről...de ez az Up érdekel :D


Megjegyzés küldése