Mostanában megint történt pár érdekes dolog. Vagyis jobban mondva a legtöbb vasárnap.
Vasárnap mentünk templomba, mivel a Chloe kersztelője volt. Igaz nem katolikus lett, hanem baptista. Az egséz kb 30 perces volt. Ezen nem is történt semmi. Utánna elmentünk egy étterembe. Az Anne kibérelte a felső szintet és ott voltunk, fél2től olyan 4ig kb. Nem volt komoly kaja, csak szednvicsek meg sültkrumpli, de azért jó volt. Mint kiderült az egyik ismerős járt Magyarországon. Befizetett valami hajókirándulásra, és németországból jöttek le a Dunán.
Aztán közben beszélgettem a Kaia-val (ő az örökbefogadott kislány, asszem kambodzsai ), és egyszer csak megkérdezte, hogy :
Are you engaged? (eljegyeztek???)
Előszőr csak lesetem, hogy miből gondolja. Aztán kiderült, hogy a sulis gyűrűm miatt hitte azt. :D Mondta, hogy rakjam át másik ujjamra, vagy hordjak több gyűrűt :D Nagyon aranyos volt.
Miután vége lett az egész dolognak haza jöttünk. A Chloe kapott tök sok ajándékot. Én is vettem neki egy bálna perselyt, amit ő festhet ki a tetszése szerint.
A nap másik poénja a Chloe beszólása volt. Az Anne elfelejtette pénteken oda adni a fizetésem, és kérdezte hogy oda adta e, mondtam , hogy nem. Erre megszólalt a Chloe: Én azt hittem a Gabriella ingyen dolgozik itt, mivel szeret engem. :D Áhh, mondtam neki hogy én szeretem őt, azért is vagyok itt. Nagyon aranyos volt.
Pár kép :

A héten amugy eddig nem nagyon történt semmi. Jah annyi, hogy ma levert a víz. Mivel a kocsit elfelejtette az Anne megtankolni, és ma mikor mentünk a vasűt állomásra, elkezdett sipolni. Hírtelen nem is tudtam, hogy mi a baja. Aztán láttam, hogy a benzin. Nagyon reméltem, hogy nem fogunk megállmi a semmi közepén. De aztán kibírta a benzin kútig. :D
Jah tegnap elkezdtük össze szerelni a Chloe trampulinját. Nem tűnt nehéz munkának, de nagyon az. :S Szerintem ketten (Anne + én) nem fogjuk befelyezni a hétvégéig. Tegnap este meg néztük a Jackson temetését is, rengeteg adó azt adta, még a rádióban is az ment. Hihetetlen.

És újabban tisztára OTH (One Tree Hill => otthon Tuti gimi) függő lettem. Minden hétköznap reggel 7.15kor megy a tvben. Szóval a sky be van állítva és szépen felveszi nekem. Így miután elvittem mindenkit a megfelelő helyre így megtudom nézni. Juppííí. Jah és most elkezdték adni az új évadot is. Az meg minden hétfőn 10kor van, szóval az is felvéve és keddenként megnézve. De jó is ez. :D
Aki nem tudná miről lenne szó, itt egy csoport kép:
Még egy fejlemény! Most már van angol blogom is :D Szóval aki akarja azt is olvashatja. Jah és nem biztos, hogy mind2 helyen leírom ugyan azt.
http://www.myspace.com/rakoczigabi
0 Responses

Megjegyzés küldése