suli, könyvtár, gyűrű, étterem,

Nem is hiszem el, de szerdán fél9 után keltem fel :D Mivel az anyuka vitte a suliba a Chloet. Gyorsan kitakarítottam a házat és készültem az angolra. Épp hogy beértem a suliba hívott a Martina, mivel nem talált parkolót. Hát segítettem neki :)
Órán az új magyar csaj mellém ült, és mutatott barátkozási hajlamot :D Amúgy megint teszteltünk, most éppen halott szövegértés volt. Hát egyáltalán nem volt nehéz. Remélem jól sikerült. Utána beszéd volt, hát ha jobb témát választok akkor lehetett volna jobb is, de így sem lett vészes.
Jah a tanár kijavította az előző héten beadott fogalmazásokat. És csak pár hibám lett, meg is dicsért a tanár. Mivel nekem a 1,5 oldalban lett 3-4 hibám, másnak meg a 6 mondatban 20 :D
Óra végén kiadták a jelenléti ívet, és a hétfői órához odaírta a tanárnő, hogy: BRAVO GABRIELLA
Jajj de jó is ez, remélem ez azt jelenti hogy mehetek másik csoportba. Bárcsak.


Fogalmazásom 1.oldala

Tanár kommentje


Csütörtök reggelre lejött a Twilight extrái, és délelőtt azt néztem. 10 körül jött a Magdi és bementünk a központba. Könyvtáraztunk egyet, azt utána az anyukának kellett pár dolgot vennem. Jah a könyvtárban egy magyar csaj ült mögöttem, mivel éppen a freemail-ját olvasta. :D Kicsi a világ.
Könyvtárban kifelé menet leszólított egy csaj. Mondta ha van időm töltsek ki egy 5 perces kérdőívet. Nagyba bele voltam merülve a kérdésekbe, mikor csak megszólalt:
Cs. Jajj de szép gyűrűd van
Én: Köszi
Cs. Honnan van?
É: Főiskolás
Cs. Komolyan?
É: Igen
Cs. Hová jártál? Mivel az én egyetemi végzős gyűrűm egy rubbish (bóvli,vagy szemét), és ronda is.
Hát szóval még egy embernek tetszik a szakgyűrűm :D Hihetetlen. Igaz ő most kivételesen nem eljegyzési gyűrűnek nézte :D


Este elmentünk egy étterembe kajálni, mivel az anyukának nem volt kedve "főznie" :D De végül is jó volt. A menü a következő volt:

ital: kóla

főétel:
  • yorkshire puding
  • sonka
  • pulyka mell
  • csirke mell
  • párolt borsó
  • párolt kukorica
  • sajtos főtt karfiol
  • főtt krumpli
  • héjába sült krumpli
  • gravy (ez olyan szaft féleség )
deszert: almás karamell krémes pite, vanília pudinggal.

Szóval a főételnél a húsokból 2-2 szelettel lehetett kérni, a köretből megy annyit amennyit akartunk, és ha megettük mehettünk új adagért. Jah és az árak: kóla 1,90, főétel 3,50, desszert: 1,90. Szerintem nem volt annyira drága.

Ma vezetés közben ment előttem egy tanuló. Kocsi hátulján a szöveg: Please be patient! You were a learner once (Légy türelmes! Te is tanultál valamikor! ) Hát ez tetszett :D
0 Responses

Megjegyzés küldése